"Szerelem - csak egy röpke szó, de ha nem mondod ki, beköltözik a szívedbe és akkor a neve is megváltozik. Fájdalom lesz!"

"Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek, hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni az árulás vádját azért, hogy ne áruld el saját lelked.
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál. Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről, amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni, hogy képes vagy-e egyedül lenni saját magaddal, és igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál!"

"Nézegetett erre, arra, de nem látta a végét. Képtelen volt felfogni. Nincs mit tenni. Nem tudott rájönni, hogy merre van az élet."

"Nagyon nehéz megtartani az ígéreteket, és nem sírni, amikor valaki elmegy, aki mindennél kedvesebb ... és nem várni ki az utolsó pillanatig, amíg leindulnak a vonatok. Utána úgyis mindig egyedül marad az ember a nagy, sötét, ködös életben!"

"Az ember mindig legyen tisztában azzal, hogy kicsoda. Vagy, hogy ki nem."

"Volt idő, hogy olvastam könyveket, és az egyikben ezt írta valaki: olyan helyre szeretnék eljutni, ahonnan nem akarok visszatérni. Ezt a helyet keresi mindenki. Én is."

"Kiválasztottam a három számomra legfontosabb igét: szeretni, szenvedni, tudni. Vajon léteznek-e egymás nélkül?"

"Fura, milyen könnyen megszakad a szív. Az enyém meg mindig is hajlamos volt rá!"

"Lehet, hogy érzelmi roncs vagyok, de képes vagyok mosolyogni és jól érezni magam. Egyesek ezt kétszínűségnek nevezik, én lelki erőnek."

"Nem tudom mi lenne velem nélküle." - ezt érzem amikor a testvéremre nézek. Bele sem merek gondolni, hogy milyen lenne, ha egyedül kéne élnem a világba. Ő az aki nem vár el tőlem olyat amiről tudja, hogy nem akarom. Nem kell minden nap elmondanom, neki, hogy szeretem és örülök, hogy van nekem. Tudja, hogy így van, és ez az egyetlen, olyan dolog az életembe amiről tudom, hogy örökre szól. Egyetlen emberi kapcsolatomba sem voltam olyan biztos, mint a testvérembe. Amikor hibáztam és mindenki elhagyott, ő mellettem maradt. Segít begyógyítani a sebeket, amiket mások okoztak a lelkemnek. Nem hagyja, hogy elhanyagoljam azt ami fontos nekem. Egy perc nyugtom sincs tőle. Mégsem tudom, hogy hol lennék nélküle. Tudom, hogy bármilyen messzire is sodorjon minket az élet egymástól: ha a testvéremhez megyek, haza megyek. A lelkünk egy része egymásban él. Sosem lesz olyan nap, hogy ne gondoljak rá."

A lehetetlen nem létezik

"A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik."

"Igazad van, mikor azt mondod gyerekes vagyok. Naiv és folyton csak álmodozom. De mond ez miért jelent problémát? Nézz körül ebben a világban. Még jó, hogy álmodozom, hisz a valóság megrémít. Gyerekesnek számítok, mert nem veszek mindent komolyan, vagy mert időnként belefér egy reményről szóló mese? És naiv? Nézzük csak meg jobban. Naivitásom nem feltétlen rossz, hisz a jót feltételezem. A gond az, hogy csalódom, mert a világ nem olyan jó, mint ahogy gondolom gyerekes szívvel. Nem olyan békés, barátságos. Folyton résen kell lennem, folyton vigyáznom kell nehogy valaki még összetörje az álmaimat, amit elképzeltem."

"A hülyeség nem betegség, hanem életérzés!"

"A fényszórók már nem égnek, a szívem megszakadt, az üvegcipellőm összetört, a ruhám is elszakadt..."

"Jelenleg a fantázia világában tartózkodom, kérlek a sípszó után hagyj üzenetet."

"Felépítette magának a reményt álmainak anyagából, mely persze törékeny kis remény lett, naponta több tucatszor darabokra hullott és elpárolgott...de azért mégiscsak remény volt."

Én és a Hold

Csak a Holdra nézek és tudom, hogy hasonlítok Rá. Néha jobban is, mint szeretnék. Elkezd nőni, és tudja, hogy még nem jött el az idő a teljességhez. Aztán végül megmutatja magát, megmutatja ki is ő valójában. Minden hibájával és szépségével együtt lehet csak "Ő". Aztán végül valami mindig megváltozik, talán el is romlik kicsit. Elég egy kegyetlen régi emlék, egy felhő, a szél, vagy csak az idő múlása. S végül, lassan, fájdalmasan újra olyan lesz, mint régen volt. Kicsi, alig látható, szinte jelentéktelen. De bármily kicsi, aki keresi, mindig megtalálja!

/Reménycsillag/

"Fogd már fel az élet nagy dolog,
találd meg magad mielőtt elhagyod!"

el KELL viselni

"- Itt tudlak téged. Ez jó. Ha nem volnál itt, fogalmam sincs, mi lenne. Megőrülnék.
 - Dehogy - simítok végig a haján. - Megszoknád azt is, ha nem lennék itten.
 - Miért bántasz?
 - Nem bántalak, kedves. Ez az igazság. Mindent meg lehet szokni, még azt is, ha valaki hiányzik.
 - Te meg bírnád szokni, hogy én hiányzok?
 - Megszokni...?
 Mit feleljek? Őszintén meggondolva: nem tudom. De azt hiszem, el lehet viselni mindenkinek a hiányát. Illúzió,    széplelkek képzelgése, hogy emberek belepusztulnak valakinek az elvesztésébe..."

"Sírt, sírt. És lassan minden könnyebb lett. Szelídebb, szomorúbb. Mint amikor a vihar villámai elpihennek, tovanyargal a dörgés, és csak az eső esik. Esik és esik, csöndesen és szomorúan, és már nem ijesztő és nem rettenetes, csak bánatosan szelíd, és a szelídsége mögött, valahol messze, már derengeni kezd a vigasztalás."

"Az igazi, nagy fájdalomban, az igazi elesés után nem lehet sírni. Csak nézni lehet meredten az ütések zöld foltjait, a lélek véres sebeit és imádkozni lehet a megváltó könnyért. Az igazi könnyek, a fájó, keserű könnyek a szív körül vannak. Ha ki lehet sírni őket, ha sokára is, ha lassan is, megkönnyebbül az ember. A könny elmossa a fájdalmat, lehűti a sebet, elzárja a vérzést. Ha azonban nem lehet, ha csak gyűlnek, keserednek, előbb vagy utóbb beléjük fullad a szív."

"Álmodozunk, és szédülünk. Úgy érünk földet, hogy igazán el sem hisszük, hogy valaha lebegtünk. A fogadalmakat szétrágja a rozsda. Mégis újra kezdjük. Szívdobbanást érlelünk, kérés nélkül osztogatjuk. Elesünk. Egyedül legvégül mindig elesünk. Átlényegülünk. És valami ismeretlen oknál fogva, hiszünk. Nem bevallottan, de hiszünk."

"Mennyire nagy hiba volt részemről, hogy volt idő, mikor nem voltam boldog. Aztán meg az, hogy mennyit ér az az élet, amit ha visszanézek, üresnek találok. Én meg csak könnyes szemmel bólintok. De aztán rájövünk, hogy végül is soha sem késő. Én persze mindig némi felháborodást tartogatok szívem mélyén, mert nagyon sok időt kellett eltöltenem egyedül. De az igazán fontos dolgokhoz csend kell, és valami megfogalmazhatatlan mélység. Zajban nem születnek igazi kérdések, és valódi válaszok sem."

"Élj a mának, de várd a holnapot, és ne felejts el mosolyogni."

"Van egy időtlennek tűnő állapot, amikor teljesen magunkra maradunk. S ráadásul éppen a szakadék fölött, a legnehezebb, legveszedelmesebb helyzetben. Ilyenkor csak két dolog segít. Az egyik a múltból ered, mindabból, ami megtörtént már, s amibe itt, az örvénylő semmiben is kapaszkodót lehet találni. A másik a jövőből üzen, onnan, ahol nincs még semmi, csak lehet... sőt, lesz."

"Életed legjobb napja egy reggellel fog kezdődni."

"Igen, lány vagyok. Tolom az ajtót, amikor egyértelműen rá van írva, hogy ' húzni '. Hangosabban röhögök, mikor megpróbálom megmagyarázni, miért is nevetek. Besétálok egy szobába, és elfelejtem, miért is vagyok ott. Matek órán az ujjaimmal számolok. Néha hazudok, hogy elrejtsem a fájdalmat. Többet sírok, mint gondolnád. Kötődök azokhoz az emberekhez, akik kicsit is törődnek velem. A törött köröm ugyanolyan fájdalmas, mint a törött szív. Én igenis büszke vagyok arra, hogy lány vagyok!"

"Az, hogy szingli vagyok, nem azt jelenti, hogy elérhető is."

"Hogy megvédjük magunkat ebben a világban, nemcsak mítoszokkal és vallásokkal, gondolatokkal és hiedelmekkel vesszük körül magunkat. Hanem zenével is. Hangokkal és ritmusokkal, dallamokkal és harmóniával. A zene is véd minket egy idegen világban. Betölti a körülöttünk lévő űrt; a csend félelmetes ürességét. Fütyörészünk éjjel az erdőben, hogy ne féljünk, és ne legyünk olyan védtelenek a sötétben. Afrikai törzsek a dobok ritmikus morajlásával töltik ki az ürességet maguk körül. Amikor énekelünk, akkor az énekhang hullámai töltik ki a teret körülöttünk. Egy walkmannel az övünkön és egy fülhallgatóval a fejünkön kizárjuk a valóságos világot; gyalogolhatunk egy félelmetes metropolis legzajosabb utcáján, közben mégis a zene és a harmónia világának közepén érezhetjük magunkat. Körülvesz minket a dallamok és ritmusok láthatatlan védőburka. Amikor a zene elhallgat, a nemlét és a csend birodalma vesz újra körül minket."

"Mi van akkor, ha soha nem jön el a herceg fehér lovon? Akkor Hófehérke örökké ott fog feküdni az üvegkoporsóban? Vagy végül fölébred, kiköpi az almát, elmegy az orvoshoz, meggyógyíttatja magát, aztán szül egy gyereket a helyi spermabank segítségével? Akaratom ellenére mindig az jut eszembe, hogy minden magabiztos, ambiciózus szingli nő bensőjében egy törékeny, finom hercegnőcske bújik meg, akit meg kell menteni."

"Sajnos nem mindig válnak valóra az álmaink, viszont az igaz barátaink mindig mellettünk állnak, hogy kijózanítsanak."

"Az évszakok változnak, akár csak a városok. Emberek jönnek és emberek mennek, de megnyugtató érzés tudni, hogy akiket szeretünk, mindig a szívünkben lesznek, vagy ha nagyon szerencsések vagyunk, csak pár órányi repülőútra."

"Rengeteg út van és rengeteg zsákutca. Rengeteg lehetőség és rengeteg rossz döntés. Megyünk az úton, ami adatott, és néha megesik, hogy az ember lánya egyszerűen eltéved, mert rossz sarkon fordul be. Nem érdemes azon rágódni, mi lett volna ha... Meg kell keresni a helyes utat, és tovább kell menni. Mindannyian a saját utunkat járjuk. És mi a cél? Hogy megvalósítsuk önmagunkat."

"A világ elvárja, hogy a valóságban éljünk. De mi történik, ha a valóság nem jelent mást, mint fájdalmat vagy félelmet? Sokszor tagadással védekezünk, hogy túléljük a rossz időket. Miért baj ez? A valóság talán az, hogy szükségünk van a tagadásra."

"Még ha meg is tud bocsátani egymásnak két ember, vajon el tudják felejteni mindazt, ami történt? És meg tudunk igazán bocsátani, ha nem tudunk felejteni?"

Müller Péter

"A szerelem lábatlan madarak szárnyalása, együtt, valami régóta elhagyott otthon felé. Honvágy és hazatérés. A szerelem vallásos állapot. Egy kozmikus széttépettséget akarunk összeforrasztani. Ebben az állapotunkban vagyunk a leghülyébbek és a legbölcsebbek is. Hülyék azért, mert hajlamosak vagyunk lényünk fájdalmasan hiányzó másik felét bárkiben megpillantani. És bölcsek azért, mert lehet, hogy benne is van. Lehet, hogy Ő AZ!

És ez az Ő AZ élmény van a legközelebb a valóságos szeretethez. Amíg nem mondod valakire, hogy Ő AZ, addig nem is szereted igazán."