"Valami hiányzik az életemből. Valami... aminek hiányát mindig, mindenhol érzem, s az utóbbi időben egyre kevesebbszer tudok nem-foglalkozni vele. Egyre nehezebb fenntartani a látszatot, hogy "igen, minden rendben és még boldog is vagyok". Van, hogy úgy érzem, boldog vagyok. Valóban és tényleg. Ám de van olyan is, hogy mire kimondom, vagy leírom már el is múlik, de nem merek szólni róla. Félek attól, hogy ennek következménye lesz. Elvégre megint csak magamban kínlódok kisebb-nagyobb problémáimmal, és senkinek nem mondok semmit. Várom hogy elmúljon magától, közben magamra erőltetek egy mosolygós álarcot. Ez így nem normális. Lassan nem merek emberek közé menni. Akármit csinálok, mindig van néhány perc.. félóra, amikor a legjobb társaságban, legjobb hangulatban is eluralkodik rajtam az a mindent felülmúló letörtség, magányosság-érzet és hiába van ott rengeteg ember, aki fontos nekem, egyszerűen, mintha a "tömegben" is teljesen egyedül lennék.."