Müller Péter

"Néha, akit a legjobban szeretünk, úgy suhan el mellettünk az életben, mintha egy szembejövő gyorsvonat lehúzott ablakában állna. Te jobbra robogsz, ő balra, éppen csak integettek egymásnak, dobogó szívvel: -Szervusz! ... Szervusz! ... Vagy még? ... Én is vagyok! ... Isten veled! ... Mikor találkozunk? ... A választ már nem hallod. 

De ennél jóval kisebb léptekben is hasonló történik, ha kiszabadul a mélységből ez a vulkanikus szereteterő. Tudják ezt jól az írók, hogy mondjuk egy Rómeó megtalálja ugyan örök szerelmét, Júliát, s közöttük eltéphetetlen vonzalom szövődik, szinte emberfeletti szerelem-energiából - lényük felizzik és egymásba forr - csakhogy körülöttük összedől a világ, családok, barátok, s egy egész városállam sorsa megváltozik, sokan meghalnak, s ők is csak egy másik, nem földi síkon lehetnek boldogok. 

Egy biztos: ez a Szeretet mely nem múlik el soha. Mert túl van téren és időn. Mindegy hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy."