"Egy nap biztos megtalálom a hercegem, de az apukám, örökké a szívem királya marad."

"Ha csalódtál, mindig tedd fel magadnak a kérdést: kiben, miben csalódtál? És miért? Csalódtál egy emberben? Nem lehet, hogy csak nem ismered? Nem lehet, hogy csak a saját vágyaidat vetítetted ki rá, te halmoztad el olyan tulajdonságokkal, amivel soha nem is rendelkezett? A jelenben éltél vele, észrevetted, hogy már nem ugyanaz az ember, aki tegnap volt? 

Csak figyeld meg most azokat az embereket, akiket régóta ismersz. Milyennek látod? Még mindig olyannak, amilyennek megismerted? 

Pedig ő már nem ugyanaz, s te sem vagy ugyanaz. Változunk a világgal együtt, de mintha nem vennénk tudomásul ezt a változást. Ha most valóban megfigyeled a szeretteidet, a barátaidat, a családodat, ha VALÓBAN a másik arcát látod, a másik mozdulataid látod, észre kell venned, hogy csukott szemmel jártál mellette, körülötte. Még önmagad sem ismered, hogy is ismerhetnéd a másikat? Ha magad sem tudod mi is lenne neked jó, hogyan is várhatsz el bármit is? S honnak is tudnád, hogy mi a jó a másiknak, ha magadat sem ismered, s fogalmad sincs arról, hogy mindaz, amit a másiknak adni tudsz, öröm-e, boldogság-e a számára?

Szétcsúszott kapcsolatokban élünk, s ha vége van, megsértődünk. Ha ezt ki mered mondani: elválnak útjaink, s ilyenkor valakiben mindig tüske marad. És elhangzik a felkiáltás: Csalódtam!

Na de kiben? A másikban?

Nem, nem a másikban csalódtál: saját magadban. Mert rávetítetted a vágyaidat, rávetítetted az általad megálmodott tulajdonságokat. S ez olyan, mint mikor egy sötét szobából a fényre lépsz: minden világossá válik. Azt hitted itt van, azt hitted ő az, s kiderül, hogy mégsem. 

Saját magadban csalódsz, s ez nagyon fájdalmas tud lenni. Hiszen hiszékeny is te voltál. Hittél hamis mozdulatoknak, hamis mosolyoknak, hamis ölelésnek. Míg nem a valóságot látod, míg nem a jelen pillanatban vagy, míg nem azt látod, aki most ott áll előtted, addig bizony, bizony sok - sok csalósban lesz részed. 

Az álmok jók. Az álmodozások is jók. A vágyakozás is. De sose uralkodjon el rajtad annyira, hogy ettől már nem látod a valóságot. Tanulj meg a jelenben élni, ne a jövődet színezd a jelen helyett. S ne a múlton búslakodj!"

Idő és emlékek

"Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Emlékek, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámoznak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró, hasztalan holmik a házban. Itt - ott, valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy - egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb - rövidebb ideig. Aztán szépen és észrevétlenül végképp elmaradnak mellőlünk, mint halk szavú régi barátok, vagy, mint az élet, ami velünk indult, s valahol egyszer elmaradt!"

Várom a herceget, na de békát csókolgatni? Azt azért mégsem

"Egyszer volt, hol nem volt...Van... Mi nők - titkolva vagy titkolatlanul - még mindig hiszünk a mesékben. Hiszünk abban, hogy egyszer eljön értünk a szőke herceg fehér lovon, és csókolgatjuk a békát, hátha elvarázsolt herceg, és csókjainktól átváltozik daliás királyfivá. Van, akinek eljön, van, aki csak azt hiszi. De a végén általában kiderül, hogy nincsenek elvarázsolt hercegek. Akárhányszor csókoljuk meg a békát, nem lesz belőle királyfi...csak béka marad. Én is csókolgattam a békát. Béka maradt. Jöttek hercegek fehér lovon. Volt, amelyik lóhalálában elvágtatott mellettem. Volt, amelyik le sem szállt a lóról. Volt, amelyik leesett a lóról. A legutolsó herceg pedig még keresztül is taposott rajtam a lóval. Részemről, ha legközelebb jön a herceg, egy szépen kivitelezett köríves rúgással fenékbe billentem, és inkább megtartom a lovat. Jobban járok vele. A békát meg csókolgassa, akinek van hozzá gusztusa!"

Sírni és nevetni

"Minden volt és minden lesz, és sem sírni, sem nevetni nem lehet jobban, ahogy már ma sírtak és nevettek volna. Nem a sírás és a nevetés a lényeg, hanem az ember, aki sírt és nevetett, és annak a valaminek a nagysága a fontos, ami ezen érzések mögött van."

"Valami hiányzik az életemből. Valami... aminek hiányát mindig, mindenhol érzem, s az utóbbi időben egyre kevesebbszer tudok nem-foglalkozni vele. Egyre nehezebb fenntartani a látszatot, hogy "igen, minden rendben és még boldog is vagyok". Van, hogy úgy érzem, boldog vagyok. Valóban és tényleg. Ám de van olyan is, hogy mire kimondom, vagy leírom már el is múlik, de nem merek szólni róla. Félek attól, hogy ennek következménye lesz. Elvégre megint csak magamban kínlódok kisebb-nagyobb problémáimmal, és senkinek nem mondok semmit. Várom hogy elmúljon magától, közben magamra erőltetek egy mosolygós álarcot. Ez így nem normális. Lassan nem merek emberek közé menni. Akármit csinálok, mindig van néhány perc.. félóra, amikor a legjobb társaságban, legjobb hangulatban is eluralkodik rajtam az a mindent felülmúló letörtség, magányosság-érzet és hiába van ott rengeteg ember, aki fontos nekem, egyszerűen, mintha a "tömegben" is teljesen egyedül lennék.."

"Ugye tudjátok, honnan származnak a tündérek? Az úgy volt, hogy amikor az első gyerek a Földön elnevette magát, a kacagása ezer darabra tört és szanaszét gurult a Földön. Ezekből lettek aztán a tündérek."

"Olyan erőszakosak vagyunk, nem? Úgy félünk az öregedéstől, hogy megteszünk ellene mindent. Nem vesszük észre, hogy az a legfontosabb, hogy legyen kivel megöregedni."

"Minek örüljek?" – kérded.
Annak, hogy élsz, hogy vagy, hogy halhatatlan vagy. Annak, hogy jólesik a friss víz, a kenyér, az eső és a meleg nap. És a hó, és a jég, és annak, hogy erős vagy, és ha holnap mindenedet elsodorja az ár, akkor is képes vagy összeszedni magad. Ha kell, a semmiből. Annak, hogy a végtelen égbolt van a fejed felett - és azon túl, amit szemmel már nem látsz, ott a hazád!"

"Ugye ismerős a tökéletes pár? A két rokonlélek, akinek szerelme sosem múlik el, a két szerető, akinek kapcsolatát sosem fenyegeti veszély, a férj és feleség, akik tökéletesen bíznak egymásban. Ha még nem volt szerencséjük a tökéletes párhoz, hadd mutassam be őket: ott állnak a legfelső tortakrém tetején. És mi a sikerük titka? Hát, kezdjük, mondjuk azzal, hogy nem kell egymásra nézniük."

"Hazudni rossz, legalábbis ezt tanítják, állandóan, születésünktől: az őszinteség a legjobb út, az igazság felszabadít, a hazug ember és a sánta kutya esete, meg hasonlók. De sajnos néha muszáj hazudni. Azért hazudunk magunknak, mert az igazság nagyon fáj. Mindegy, mennyire próbáljuk tagadni, nem észrevenni, a hazugságok végül szertefoszlanak, akár tetszik, akár nem. De tudják, mitől igaz az igazság? Hogy fáj. Ezért hazudunk."

"Eljön egy pont az életünkben, amikor hivatalosan felnőtté válunk. Elég idősek leszünk, hogy szavazzunk, igyunk és más felnőttes dolgokban vegyünk részt. Hirtelen elvárják, hogy felelősségteljesek legyünk. Komolyak, felnőttek. Megnövünk, megöregszünk, de felnövünk-e valaha is? Valahogy felnövünk, családunk lesz, férjhez megyünk, elválunk, de többnyire ugyanazok a problémáink, mint tizenöt évesen. Mindegy, mennyit növünk vagy öregszünk, akkor is örökké botladozunk, örökké keresgélünk."

"Azt hiszem, igen, dühös lehetnék amiatt, ami velem történt. De nehéz dühösnek lenni, amikor oly sok szépség van a világban. Néha úgy érzem, hogy egyszerre látom mindet és túl sok: a szívem felduzzad, mint egy léggömb, és majd szétrobban. Aztán eszembe jut, hogy ellazuljak, és ne próbáljak meg belekapaszkodni. Aztán esőként rám hullik az egész és nem érzek mást, csak hálát hülye kis életem minden egyes percéért."

Néha túlságosan is elfogult vagyok a Holddal kapcsolatban. 

De megnyugtató a tudat, hogy ugyanaz a Hold figyel rá, bárhol legyen is a nagy világban. 

S talán, ha nagyon hiszek és reménykedem benne még vigyáz is rá. 

Valahol.

/Reménycsillag/

"Imádkozz, hogy a boldogság pillanatai olyan élesek legyenek, hogy elmosódjanak mellettük a problémáink. Nem tudod, kihez vagy mihez imádkozol, de megteszed."

"Semmit sem tudunk a világról és a többi emberről. Szánalmasak vagyunk, ahogy egy kerületben próbáljuk megtalálni a szerelmünket. Emberek életünk párjáról áradoznak, az egyetlenről, miközben a szomszéd videotékában találkoznak."