"Ez nem azt jelenti, hogy megbocsátok, ez azt
jelenti, hogy elengedem. Elengedni úgy, ahogy az ember egy léggömböt
elenged, és soha nem néz utána. Nem tapad rá. Nem a másiknak lesz jobb
azáltal, hogy megbocsátok neki, én leszek sokkal, de sokkal
könnyebb. Harmonikus lesz a lelkem tőle. Mert a dédelgetett harag nekem
is fájdalmakat, görcsöket okoz. Minden bosszúvágy, minden olyan érzés,
ami egy másik embert vádol, az az én súlyom."
"Az ember valahogy talál módot arra, hogy
túlélje élete legborzalmasabb élményeit. Valahogy eltelnek a napok,
egyik a másik után, és összetörve, elkeseredetten, de csak megyünk
tovább. Telnek a napok, és mi csak sodródunk velük, néha megdöbbenve,
hogy még mindig élünk."
"Bocsánatot kérni, vagy megbocsátani. Változni,
vagy változtatni. Elengedni, vagy magunkhoz ölelni. Barátságot, vagy
szerelmet választani. A döntés mindig nehéz. Tagadni az érzéseket
lehet,de nem éri meg. Próbálkozni, élni, szeretni és elengedni kell azt,
aminek mennie kell. Talán ennyi az élet titka."
"Egyszerűen csak hinni akarok megint. Benned,
bennünk, a szerelemben. Hinni szeretném, hogy jó úton járok és hinni
akarom, hogy ha nem is mindig hoztam jó döntéseket, de még van időm
rendbe hozni a dolgokat. Hinni akarok, de ehhez reményre van
szükségem, mert bár nagy valószínűséggel semmi nem lesz már olyan, mint
régen volt, mégis szükségem van arra az apró reményfoszlányra, ami
nagyon halkan azt suttogja, hogy idővel majd, minden rendbe jön."
"Mérhetetlenül, eszeveszetten, igazán hiányzol, és ez nem költői túlzás
most. Biztosan ismered azt a fajta hiányt, amikor
‘jó-lenne-ha-itt-lenne-valaki-mellettem’ - na, ez nem olyan. Ez annál
jóval erősebb, szinte már fáj, hogy nem vagy itt velem. Bár még sosem
éreztem ezelőtt, de szerintem ez amit most érzek, nem más mint a tipikus
‘egyszerűen-szükségem-van-rád’ hiányérzet."
"Istenem, milyen hamar itt lesz az idő, amikor többé nem látom, nem hallom a határozott, megnyugtató lépteit a házban, nem találom az asztalon a virágait. És mit értem el eddig? Álmodoztam (...), ahelyett, hogy megnyertem volna, hogy harcoltam volna érte, hogy örökre magamhoz vonzottam volna! Minden eszembe jutott, amit valaha a szerelemről mondott, száz finom, figyelmeztető szó, száz csendes csábítás, ígéret talán. És én kezdtem velük valamit? Semmit! Semmit!"
"Fázol ... Hideg van, fúj a szél, szemedbe hordja a tűhegyes esőcseppeket. Utálod, már számolod, hogy még mennyit kell lépned a biztonságos, meleg szobáig, csak be, be a hidegről. A szoba kellemes, meleg ... De mi ez? Fázol. Tovább is. Hiába meleg, hiába duruzsoló kandalló, hiába ... Mert nem a bőröd fázik valójában. Hanem a lelked. És nem tudja felmelegíteni sem kandalló, sem fűtött autó, se pálmafás tengerpart. Mert egyedül van."
"Majd hívlak-mondta, és ezredszerre is eltűnt!"
"Még el kell mondanom egy rossz hírt. Az 'Igazi' nem létezik. Nincsen. Sehol nem él egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két - három olyan emberrel, akiből lehet 'Igazi'. De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám a végén kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis 'Igazivá' vált."
